“Ott ültünk egymás mellett..Ő és Én..Néha-néha zavartan egymásra pillantottunk..ott volt egy karnyújtásnyira..mégis egy világegyetem választott el minket..legszívesebben ordítottam volna ahogy kifér a torkomon hogy: ‘Szeretlek!’ De nem..csak ültünk ott…némán..azt hiszem Ő is azt érezte amit Én..láttam a tekintetében..éreztem..mégse szóltam semmit..talán most is gondol Rám, ahogy Én Rá..talán…”