Szima: Mámor voltam

2011 július 5. | Szerző: Peaceful

Mámor voltam, vággyal teli,
Esendő…
Nem kellettem, megöltél.
Védőhálót vonnék köréd,
Őrizném a lelki békéd –
Kelendő…

Szitakötő tánca lennék,
Repdeső…
Nem kellettem, eldobtál,
Forró széllel futottál,
Éjjel másról álmodtál –
Rettentő!

Lassan pirkad, s illat árad.
Érzem, te vagy:
Harmatos fű illata,
Álmaimnak mentora,
Halk szavú, kis gilice
Hajnali, friss éneke,
Megrebbenő szempilla,
Felkelő nap sugara…

Igen, az vagy. Én napom!
Ragyogj hát rám! – kívánom,
De éjjel van, nincs tünde fény,
Reszkető homály az éj.

Varázsillat cserben hagyott,
Nem látom többé mosolyod.
Mámor voltam, vággyal teli –
S lám – most meghalok.

Forrás: Szerelmes versek

Olyant szeretni….

2010 december 26. | Szerző: Peaceful

Olyat szeretni, akit nem érhetsz el.

Tudni, hogy jobb, ha nem érdekel.
Tétlenül nézni, hogy alakul sorsa,
Látni, hogy vállát ezer gond nyomja.
Figyelni, hogyan sír és nevet,
Úgy, hogy közben téged nem is szeret.
Szenvedni és esélyt sem kapni,
Folyton-folyvást, mindig csak remélni.

Szeretlek

2010 november 14. | Szerző: Peaceful

Nem ismertelek, de már az első találkozásnál éreztem valamit. Gyönyörű volt minden pillanat amit veled töltöttem. . . örökkévalóság volt tele szerelemmel. majd hátat fordítottál, s én nem kérdeztem miért, a sírástól nem tudtam szólni. Vártam hónapokat, de a seb nem gyógyult be. Hiányzol és mindig is hiányoztál. Sosem kérdeztem miért történt ez velünk. Fájdalmamon nem segített volna. Beletörődtem. És most itt állok másfél évvel a “bukás” után. Ez idő alatt rájöttem, hogy a szerelmem nem múlik el, csak elcsendesedik. Te voltál életemben a legszebb dolog, és a legfájdalmasabb. Szeretlek és szeretni foglak.

Kölcsey Ferenc: Minden órám…

2010 november 5. | Szerző: Peaceful

 Minden órám csüggesztő magányom

Néma csendén búnak szentelem,

Rajtad elmém, ah, törődve hányom

S könyim árját issza kebelem.

Merre, merre tüntök hű szerelmek,

Melyek láncolátok szívemet?

Ha fogjátok forró szenvedelmek

Elborítni lángként éltemet?



Most is karján fényes Ideálnak

Még magasan rengnek álmaim,

Ah, de tündérvárán nem találnak

Méltó tárgyat többé lángjaim.

Fanni, Fanni, mint zefír utánad

Sóhajtásim szállnak úntalan,

Szűnj meg egyszer lélekvesztő bánat!

Szív, mért ingerlődöl hasztalan?



Zengtem égi dalt: mint alkonyában

Philoméla kertem bokrain,

S mind hiában folytak, mind hiában

Bájos hangok lantom húrjain.

Csillagokra fel remegve sírtam,

S fényektől nem jött vígasztalás;

Berkén Echót fájdalomra bírtam,

S jajgatásnak szólt csak jajgatás.



Isten hozzád eltűnt rózsapálya,

Isten hozzád elsírt nyúgalom!

Képed lelkem többé nem találja,

Dúló vészként zúg a fájdalom.

S bár a kor, borítva fátyolával,

Tőle messzebb messzebb elvezet,

Rám világít lobbanó fáklyával,

S visszavonz a bús Emlékezet.



S ah reményem mindegyik virága

Újra fonnyad szellemkebelén,

Újra sűlyed a szív boldogsága,

S régi sebben újra vérzem én!

S míg a gyötrelemnek visszérzése

Százszorozva tépi lelkemet:

Képzetemnek vészhozó lengése

Gyújt és kínos álmokkal temet.



Szállj homályba, s húnyj el fátyolodnak

Éjjelében bús Emlékezet!

Álmaid ha lassan alkonyodnak,

Nyúgalom tán nyújt még hű kezet.

Nyájas arcod visszasúgárzása

Enyhe fény a boldog napjain;

Nékem, ah, csak Léthe áradása

Hoz segédet kínom lángjain!